Az Egyesült Államok máris sokat segít a Fülöp-szigeteknek a Haiyan tájfun utáni mentésben, és kész további segítséget nyújtani, ha szükség van rá – közölte vasárnap este Barack Obama amerikai elnök. Kifejezte részvétét a több mint tízezer halálos áldozat miatt, és együttérzését azzal a több millió emberrel, akit a katasztrófa sújtott.
A nemzetközi és a magánszervezetek akcióba lépésével párhuzamosan az amerikai kormány elindította az első katonai és polgári segélyszállítmányokat a szigetországba. A USAID fejlesztési szervezet sátrakat és higiéniai felszereléseket szállít, amelyekkel 10 ezer családnak tudnak segíteni, ezenkívül 55 tonna élelmiszert, amely 20 ezer gyereknek és 15 ezer felnőttnek öt napig elég.
Washington a manilai kormány segélykérelmére válaszul első lépésben felszabadított 100 ezer dollárt – jelentette be egy amerikai kormányszóvivő. A USAID első mentőalakulata már megérkezett Leyte tartományba, amely egyike a tájfun által leginkább sújtott területeknek. Az alakulat helyzetfelmérést végez.
Chuck Hagel amerikai védelmi miniszter elrendelte, hogy az Egyesült Államok Csendes-óceáni Parancsnoksága nyújtson segítséget az áldozatok felkutatásában és mentésében, valamint hogy biztosítson a mentéshez légi támogatást. Egy 90 tengerészgyalogosból és tengerészből álló egység érkezett a japán Okinava szigetről a Fülöp-szigeteki Villamor légitámaszpontra. Az amerikai haditengerészet két P-3 Orion típusú felderítő repülőgépét is a természeti csapás övezetébe vezényelték.
A Haiyan hétfő hajnalban elérte Vietnamot, Hanoitól 160 kilométerrel délkeletre sújtott le a szárazföldre. Ekkor már jócskán vesztett erejéből, de így is óránként 120 kilométeres sebességű szeleket hozott. A vietnami katasztrófavédelem első tájékoztatása szerint több mint hatszázezer embert menekítettek ki a trópusi szélvihar lehetséges útvonalából, majd miután kiderült, hogy a tájfun valamelyest irányt változtatott, újabb 50 ezer lakost menekítettek ki otthonából.