Kína bocsánatáért esedezik a Samsung

A dél-koreai mamutcég a honlapján magyarázkodik, és bocsánatot kér a kínai vásárlóktól, ugyanis csúcskategóriás készülékeibe, amelyekért persze “csúcsgázsit” is kér, némi hiba csúszott. Ráadásul a kínai média szerint a Samsung kereskedelmi- és üzletpolitikája is igencsak visszás. 

A Samsung Note és a Samsung S szériás mobilok voltak elsősorban a “bűnösek” – egy beépített multimédia-kártya ugyanis egyből kisütötte őket. Ráadásul a javíttatásuk is sokba kerül, több mint 20 ezer forintnak megfelelő jüanba – számolt be a China Central Television, amely nem először megy neki külföldi cégeknek. Magyarázkodnia kellett már miatta többek között az Apple-nek is, és a Starbucks-hálózatnak, utóbbit kapzsisággal vádolta meg a CCTV.

A kínai közszolgálati adó ezúttal 25 perces riportban mutatta be a Samsung visszás üzletpolitikáját, és azt taglalta, hogyha már egyszer a cég beszerelte a hibás alkatrészt a mobilokba, illene legalább ingyen megjavítania, és a költségeket nem a pórul járt vásárlókra lőcsölnie. A riportból ugyanis egyértelműen kiderül, hogy a hibás készülékek – összeségében hétfajta készülék – garanciája pont erre nem terjed ki – tudatta a BBC is.

Miután az ominózus anyag lement a tévében, a Samsung sietve bocsánatot kért a vásárlóktól a honlapján, sőt “üdvözölte” a kínai média fokozott ellenőrzését.
Rájár a rúd egyébként a Samsungra, Tajvanon is bajban van. Ott ugyanis a hatóságok azért vetettek ki rá 10 millós tajvani dolláros bírságot, mert embereket fizetett le, hogy a konkurencia termékeit szidalmazza. Ez csupán egy a cég “bűnlajstromán”, állítólag a reklámkampányai sem voltak teljesen tiszták.
A Samsung a a menedzsmentjére “mutogat”, és teljes körű kárpótlást ígér a fogyasztóknak.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez