Nincs többé hadbíróság

Tajvanon békeidőben mostantól civil bíróság ítélkezik a katonák fölött is.

Az eddigi törvénykezési rendszer megváltoztatását egy huszonnégy éves sorköteles halála váltotta ki. A fiatal katonát, fenyítésképpen, a rekkenő hőségben, a tűző napon gyakorlatoztatták. Hung Chung–chiu, akinek mindössze három nap volt hátra egy éves kötelező szolgálatából, belehalt az embertelen fenyítésbe. Az eset óriási felháborodást váltott ki. Ennek eredménye az új törvény is: eszerint békeidőben nem működhetnek katonai törvényszékek, a szolgálati szabályzat ellen vétő katonáknak is civil bíróság elé kell állniuk. Tajvanon sokan attól féltek, hogy a fiatal sorköteles haláláért felelős tisztek csak nagyon enyhe büntetést kapnak a katonai bíróságtól az egyenruhások közötti „szolidaritás” alapján. A katonai törvénykezés megszüntetése óriási változást jelent Tajvan szigetén, ahol korábban évtizedeken át gyakorlatilag katonai kormányzás volt.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez