Adilur Rahman Khan Banglades talán legismertebb emberi jogi aktivistája. Az elmúlt hétvégén tartóztatták le és legalább öt napig tartják fogva. Az ok: az általa vezetett szervezet, az Odhikar jelentést tett közzé egy nagy májusi tüntetés szétveréséről. Pontosabban arról, hogy a biztonsági erők éles lőszerrel tüzeltek az iszlamista tüntetőkre, akik közül sokan meghaltak. Rahman Khan egyáltalán nem híve semmiféle szélsőségnek, a legkevésbé a fanatikus iszlám extrémizmusnak. De úgy véli, hogy tüntetni mindenkinek joga van, és a tüntetők ellen csak nagyon indokolt esetben alkalmazható erőszak. Az Odhikar jelentésének konklúziója az, hogy a bangladesi biztonsági erők májusban indokolatlanul tüzeltek a demonstrálókra. A kormány ingerülten reagált a jelentésre. Az ügyészség pedig „hamis információk” terjesztése címén vádat emelt Adilur Rahman Khan ellen, akit le is tartóztattak, minimum öt napra. A Bangladesi kormány keményen fellép az iszlám szélsőségesek ellen, a világi alkotmány és politikai berendezkedés védelmében. De közben nem ritkán a kormány is tekintélyuralmi módszereket alkalmaz, és nem tűri az emberi jogok egyetemességén alapuló bírálatokat, amelyek szerint a cél nem szentesíti az eszközt.
„Bírálhatatlan” a bangladesi kormány
Letartóztattak egy aktivistát, aki kritizálta a kormány fellépését a tüntetők ellen.
(Visited 1 times, 1 visits today)