A kapu nyitva, de senki nem megy Indiába

India enyhít a külföldi áruházláncok üzletnyitását korlátozó szabályokon.

 

India tavaly történelminek nevezett döntést hozott: megnyitotta a kiskereskedelmi szektort a nagy nemzetközi áruházláncok előtt. Jelenleg tehát a Tesco, a Walmart vagy az Auchan már saját néven is szupermarketet nyithat, korábban csak beszállítók lehettek az indiai tulajdonú vállalatoknál. A kormány piacnyitási döntését az ellenzék hevesen támadta, mondván, tönkremennek az indiai kiskereskedők. Ezért a kormány néhány korlátozást vezetett be.

Például megszabta, hogy a szupermarketekben kínált áruk 30 százalékának a helyi kistermelőktől kell származnia. Vagy: az áruházakat csak egymilliónál népesebb településeken lehet megnyitni. A korlátozások következménye az lett, hogy egyelőre egyik multi sem szánta el magát az indiai üzletnyitásra. Most a kormány enyhít a korlátozásokon: a helyi termékek 30 százalékos arányának elérésére öt év haladékot ad.

Eltörölték az 1 milliós határt, tehát ennél kisebb lélekszámú városokban is nyílhatnak nagyáruházak. Ugyanakkor sok szakértő úgy véli: a külföldi beruházók megvárják a jövő évi választásokat. Amelyek eredményeként akár olyan összetételű parlament jöhet létre, amely ismét megtiltja a külföldi áruházláncok számára a saját néven való indiai üzletnyitást.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez