Gyilkos ramadán Pakisztánban

Az északnyugat-pakisztáni Parachinarban több mint ötven halálos áldozata volt a síita negyedben elkövetett merényleteknek.

 

Néhány perc leforgása alatt három bomba is robbant Parachinar azon kerületében, ahol a lakosság többsége síita. Az első bomba a mecset mellett robbant, három perccel később vagy száz méterrel odébb a bazárnál a második, majd a negyed főútvonala mentén a harmadik. A helyszíni jelentések óráról-órára egyre több halálos áldozatról számoltak be. Ha összegezzük a különböző források számait, kiderül, hogy több mint ötvenen haltak meg. Vagyis a mostani parachinari merényletsorozat az év elejei quettai támadásokra emlékeztet. Beludzsisztán fővárosában is a síita negyed volt a célpont és ott rövid időn belül 170-en haltak meg pokolgépes merényletekben.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez