Sam Rainsy pénteken diadalmasan tért haza több éves önkéntes száműzetéséből. A fogadására megjelent hatalmas tömeg lelkesedése arra ösztönözte, hogy újabb engedményt próbáljon kicsikarni a hatóságoktól. Az első a kegyelmi kérvény volt, amire igent mondtak, ezért térhetett haza. Rainsyt, a legjelentősebb kambodzsai ellenzéki párt elnökét, távollétében 11 év börtönre ítélték, a vád szerint okirathamisítás miatt.
A kambodzsai uralkodó, a formális államfő, most királyi kegyelemben részesítette Rainsyt. Hun Sen mindenható kormányfő utasítására, aki pedig amerikai nyomásra engedélyezte az ellenzéki vezér hazatérését, egy héttel a július 28-i választások előtt. Hun Sen biztos a győzelemben, hiszen a kambodzsai „irányított demokrácia” precízen működik, és a sajtó a hatalom kontrollja alatt áll. Sam Rainsy pedig távolléte miatt nem szerepelt személyesen a jelöltek listáján. De most ismét kéréssel fordult a hatóságokhoz: engedjék meg számára személy szerint is az indulást a választásokon.
Méghozzá abban a déli választókerületben, ahol maga Hun Sen a kormányzó párt jelöltje. Na ezt a kérését már elutasította a választási bizottság. Az ellenzéki párt ettől függetlenül azt reméli, hogy Sam Rainsy személyes jelenléte az kampányfinis rendezvényein növelheti a párt választói táborát. Bár egy esetleges ellenzéki győzelem a csoda „kategóriába” tartozna.