Radioaktív fukusimai talajvíz

Nagyfokú szennyezettséget mutatott ki a legutóbbi vizsgálat egy, a leállított fukusimai erőmű közelében lévő kútban.

A frissen ásott kút vizének radioaktív szennyezettsége 3000 becquerel. Ez a szint több tucatnyiszor magasabb az engedélyezettnél. És az egészben az az igazán nyugtalanító, hogy az újonnan ásott kút közelebb van a tengerhez, mint a többi, ahonnan eddig a vízmintákat vették. Tehát fennáll a gyanú, hogy a radioaktív víz eljuthat az óceánba. Az erőmű leállításáért és az állapotok stabilizálásáért felelős cég, a TEPCO közlése szerint, a tengerből vett vízminta szennyezettségi szintje nem változott a korábbi mérésekhez képest. A leállított fukusimai erőmű még mindig veszélyforrás, hiszen rengeteg nukleáris fűtőanyag van még a tartályokban.

Ezek hűtése körül is voltak technikai problémák, nemrég leállt rövidzárlat miatt az elektromos rendszer. A hatóságok pár hete engedélyezték a visszatérést az erőművet övező húsz kilométeres körzetbe, ahonnan minden ott lakót kitelepítettek a katasztrófa után. De nagyon sokan inkább másutt keresnek lakóhelyet, mert félnek. Közben összességében a japán lakosság atomerőmű ellenessége csökken, a kormány gazdasági sikerei elterelték a figyelmet erről az aggodalomról. Shinzo Abe kormánya  a biztonságosnak ítélt erőművek újraindítására készül. A 2011-es cunamit és árvizet követően, biztonsági ellenőrzés miatt, mind az ötven atomreaktort leállították Japánban és eddig csak kettőt helyeztek újra üzembe. 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez