Hamarosan újraindulhat Yongbyon

A műholdas felvételek szerint két hónapon belül „újranyithat” a 2007-ben bezárt reaktor. Az információ az amerikai Johns Hopkins Egyetem Észak-Korea Intézetétől származik.

    A yongbyoni reaktort 2007-ben egy leszerelési megállapodás keretében zárták be. Észak-Korea itt állította elő a két első atomkísérletéhez szükséges plutóniumot. A szakértők becslése szerint a yongbyoni létesítmény évente hat kiló plutónium előállítására képes, pont ennyi kell 1db atombombához. A Jonhs Hopkins Egyetem kutatói elemezték a legfrissebb műholdas felvételeket. Ezek azt mutatják, hogy gyorsan haladnak az üzembe helyezési munkálatok és két hónapon belül a reaktor újraindítható lesz. Észak-Korea idén februárban közölte, hogy reaktiválja az erőművet. Ez a lépés is azon döntések sorába tartozik, amelyekkel Phenjan az ellene hozott ENSZ szankciókra reagál. Ezeket a világszervezet a tiltott rakéta- és atomkísérlet után hozta meg.

        Egyébként az amerikai intézet munkatársai arra is rámutatnak, hogy Észak-Koreának jelentős urántartalékai vannak és dúsító kapacitással is rendelkezik. Nem kizárt, hogy a legutóbbi kísérlethez már dúsított uránt használtak, bár erről nincs igazán hiteles információ. Több hónap harcias retorikája után az utóbbi időben Észak-Korea hajlandóságot mutatott az esetleges tárgyalásokra. Ezeken ismét aduként játszhatja ki nukleáris kapacitását. Tehát például ismét „önmérsékletet tanúsíthat”, netán bőséges élelmiszer segély ellenében. 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez