Erről közölt cikket a New York Times. Az általában jól értesült lap szerint egyelőre nem a katonai kémkedés lesz a fő téma, hanem a szellemi tulajdon „megcsapolása”. Ez Amerikának évente kb. 300 milliárd dolláros veszteséget okoz. (Ez Magyarország GDP-jének több mint a kétszerese!) A kínaiak meglehetősen gátlástalanul használják ki az internet lehetőségeit és ez minden fejlett államban gondot jelent, hiszen a kínai konkurencia ingyen juthat hozzá szellemi termékekhez.
Természetesen a legérzékenyebb terület a katonai hírszerzés ügye: a Pentagon többször jelezte, hogy kínai hackerek hatoltak be rendszerébe. Az amerikai sajtó megírta, hogy Sanghajban a kínai hadsereg különleges hacker kommandót működtet. Ezt Pekingben mindig cáfolták és arra utaltak, hogy az amerikai hírszerzéstől sem idegenek ezek a módszerek.
Chuck Hagel, védelmi miniszter csak nagyon óvatosan pendítette meg ezt a témát Szingapúrban az Ázsiai Biztonsági Konferencián. Bár egyáltalán nem titkolta, hogy a hacker nyomok gyakran Kínába vezetnek, de óvott attól, hogy ebből messzemenő következtetéseket vonjanak le. Az amerikai védelmi miniszter szerint közös érdek a számítógépes rendszerek biztonsága, hiszen ez garantálhatja a térség biztonságát is.
Hamarosan amerikai- kínai csúcstalálkozó lesz Kaliforniában. Obama és Hszi Csinping eszmecseréje során nyilván ez a téma is szóba kerül. A háborúskodás helyett mindkét fél az együttműködés fontosságát hangsúlyozza, mert egy hacker háború könnyen elfajulhatna, és a világ két legnagyobb hatalmának szembenállása mindenképp hátrányos lenne a nemzetközi biztonságra és nemcsak Ázsiában.
Harc a 300 milliárd dolláros veszteség ellen
Az Egyesült Államok és Kína már júliusban tárgyalásokat kezd a hacker akciókról és a számítógépes rendszerek biztonságáról.
(Visited 1 times, 1 visits today)