Japán vendég Phenjanban

Észak Korea, Phenjan –   ” Egyszerre akarunk nyomást gyakorolni Észak-Koreára és ugyanakkor dialógust is folytatni vele! “- összegezte Japán álláspontját a külügyminisztérium szóvivője. Isao Ijima, a kormányfő különleges tanácsadója meglepetésszerűen érkezett Észak-Koreába, ahol várhatóan a hét végéig tárgyal majd.

Témái a szokásosak: a Japánból elrabolt és Észak-Koreában fogvatartott polgárok ügye, Észak-Korea nukleáris és rakétafejlesztési programja, amely közvetlenül is fenyegeti Japánt.
A kormányfő különleges tanácsadója régi veterán az észak-koreai kapcsolatok terén. Már tanácsadója volt Koizumi miniszterelnöknek is. Ő szervezte meg a japán miniszterelnök két phenjani látogatását, amely sikerrel zárult. A japán kormányfőnek ugyanis sikerült öt elrabolt japán polgárt hazavinni hazájába. Észak-Korea azt állítja, hogy összesen 13 japánt rabolt el, és ezek közül nyolcan már meghaltak, öten pedig hazatértek. Tokióban kételkednek ebben, és további eltűnt japánok sorsát akarják tisztázni Phenjanban. Az észak-koreai atom és rakétafejlesztési program különösen nyugtalanítja Japánt, hiszen Dél-Korea mellett a távol-keleti szigetország számít a legfőbb célpontnak Phenjan számára. Tokió legutóbb azt jelezte, hogy lelövi az észak koreai kísérleti rakétákat, ha az a veszély áll fenn, azok Japán területére zuhanjanak le. Erre válaszul Észak-Korea “nukleáris tűzcsapással” fenyegette meg Japánt. Abe Sinzo japán kormányfő különleges tanácsadójának tehát van miről tárgyalnia Észak-Koreában, ahol Japánnak még nagykövetsége sincs, hiszen a két állam kapcsolata azóta rendezetlen, hogy a japán megszálló csapatok letették a fegyvert a koreai félszigeten 1945-ben.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez