Az enyhülés jele? – Új hadügyminiszter Észak-Koreában

Észak-Korea, Phenjan – Fél évig tartott csak az előző hadügyminiszter hatalma Észak-Koreában, ahol ifjú diktátor szélsebesen váltogatja a magas rangú tiszteket, hogy tekintélyét megnövelje. Kim Dzsong un ugyan pillanatok alatt négycsillagos tábornok lett és a hadsereg főparancsnoka, ám a tábornoki kar többsége a nagyapja lehetne.

Ilyen szempontból fordulatot jelent ez a kinevezés, hiszen Jang Jong-nam tábornok még csak az ötvenes éveiben jár. Elődje a veteránok köréből került ki és héjának tartották: ő irányította korábban egy dél-koreai sziget ágyúzását, még a megboldogult diktátor, Kim Dzsong Il idején.
  Szöulban óvatosan kommentálták a változást: az előző hadügyminiszter a kemény vonalat képviselte, az új miniszterről keveset tudunk. Ahhoz, hogy valamilyen következtetést vonjunk le, még meg kell tudnunk, hogy lesz-e más változás is a hadsereg legfelső vezetésében – nyilatkozta a védelmi minisztérium szóvivője Dél-Korea fővárosában. A dél-koreai lapok egy része az enyhülés kezdetét véli felfedezni az új hadügyminiszter kinevezésében. Az elmúlt időszak feszültsége után elképzelhető, hogy az ifjú diktátor új, mérsékeltebb vonal mellett döntött. Észak-Korea gazdasági helyzetét katasztrofálisan befolyásolta a háborús feszültség: az ország még egyetlen szövetségesétől, Kínától is eltávolodott. A két ország kereskedelme csökken. Peking megszakította a kapcsolatot Észak-Korea külkereskedelmi bankjával, amely a hadiipart finanszírozza. Észak-Korea lezárta a keszoni különleges gazdasági körzetet, ahol dél-koreai gyárak működtek észak-koreai munkaerővel. Ez volt a csőd szélén imbolygó állam legfőbb deviza forrása. A 24 milliós országban több százezren éheznek, miközben Észak-Korea tovább folytatja nukleáris és rakétaprogramját, amely miatt az ENSZ BT újabb szankciókkal sújtotta a világtól elzárt országot.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez