A japán Nissan 80 ezer Micra-t gyárt a Renault üzemekben, Franciaországban

Japán, Franciaország – A szorosan együttműködő két világcég erről döntött, és ezzel új korszak kezdődik a Renault és a Nissan kapcsolatában. A francia cég mindenképp csökkenteni kívánja a működési költségeit Franciaországban és ezt az elképzelését rá is kényszerítette a szakszervezetekre.

Cserében viszont vállalta, hogy 2016 után a jelenleginél több autót állít elő Franciaország területén, vagyis a munkahelyek száma nem csökken. Most a 80 ezer Nissan Micra-val a Renault teljesíteni tudja ezt az ígéretét. Igaz, hogy csak késve, hiszen a termelés csak 2017-ben éri el a 80 ezret.
  A francia és a japán cég jó együttműködését maga az első ember garantálja: Carlos Ghosn, aki jelenleg a Renault főnöke, korábban a Nissan élén állt Japánban. A vetélytársakkal folyó küzdelemben a Renault-Nissan páros nem áll jól, mert az autós piac gyengélkedik mind Nyugat-Európában, mind pedig Japánban. A dinamikusan növekvő piacokon, mint például Kína, India vagy Indonézia, a francia-japán páros elmarad a sikeresebb Toyota vagy a Volkswagen mögött. Ezen nem segít az a 80 ezer Nissan Micra, melyet 2017-ben már a Renault üzemekben állítanak elő Franciaországban.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez