Három, Pakisztánból kitoloncolt francia dzsihád harcost faggat a kémelhárítás Franciaországban

Pakisztán, Franciaország – A három észak-afrikai származású francia fiatalembert tavaly nyáron kapták el Pakisztán délnyugati részén. Oda Iránon keresztül érkeztek, illegálisan. Már várt rájuk az összekötőjük, egy bizonyos Namen Mezis.

Ő is francia állampolgár, és nem akárki az al Kaidában: a 42 éves férfinek az a megbízatása, hogy a Franciaországból érkező ifjú dzsihád harcosokat bevezesse a terrorizmus világába. Ő az igazi nagy hal, őt még nem adta át a pakisztáni titkosszolgálat a francia kémelhárításnak.
  A három, Franciaországba visszatoloncolt ifjú azt mondta otthon 2012 elején, hogy Mekkába mennek zarándoklatra. Lehet, hogy ott is jártak, de a francia kémelhárítást az érdekli elsősorban, hogy mivel töltötték azt a négy hónapot, amíg Pakisztánba érkeztek, ahol aztán szépen letartóztatták őket. A három fiatalember állítólag elég sok mindent elmondott a kihallgatóknak Pakisztánban. A francia titkosszolgálat szerint legkevesebb 20 francia dzsihád harcos gyakorol valahol Pakisztánba. Ezeket a fiatalokat állítólag Afganisztánban  akarták bevetni, de francia dzsihád harcosokkal lehet találkozni Szíriában is, vagy Afrikában, például Mali területén. A francia titkosszolgálat attól tart, hogy az al Kaida által Pakisztánban kiképzett dzsihád harcosokat visszaküldik Franciaországba. Ilyen volt a szintén észak-afrikai származású Merah is, aki Dé- Franciaországban hat embert ölt meg a dzsihád nevében 2012-ben. Az ifjú terrorista is járt Pakisztánban, melyet az al Kaida legfontosabb kiképző központjának tekintenek szerte a világban.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez