Moszkva figyelmezteti Washingtont: a koreai helyzet kicsúszhat az ellenőrzés alól!

Oroszország, Egyesült Államok, Koreai félsziget – Ezt Szergej Lavrov orosz külügyminiszter mondta. Szerinte amerikai részről túlzott reakció volt, hogy lopakodó harci gépeket küldtek a koreai félszigetre. Észak-Koreában a főparancsnokság az éjszaka rendkívüli ülést tartott.

Az ülésen a hivatalos hírügynökség beszámolója szerint Kim Dzsong un elnökölt. A háttérben olyan térképek látszanak, melyek az észak-koreai rakéták útvonalát jelzik amerikai támaszpontok felé. Guam, Okinawa és a Hawai szigetek lehet az észak-koreai rakéta támadás célpontja. Innen indulnak ugyanis az amerikai gépek. Szakértők szerint egyáltalán nem véletlen, hogy a térképeket az észak-koreai sajtó közölte: ezzel akarnak nyomást gyakorolni Amerikára és egyben jelezni a saját népüknek, hogy Észak-Korea immár képes csapást mérni ilyen távoli amerikai célpontokra is. Katonai szakértők szerint egyelőre ez csak üres blöff, mert Észak-Korea rakétatechnikája még messze van attól, hogy ilyen távoli célpontokat elérjen. Decemberben ugyan volt egy sikeres kísérlet nagy hatótávolságú rakétával, ám ettől még nagyon messze van az, hogy rendszerbe állítsanak ilyen típusú fegyvereket. Ettől függetlenül az Egyesült Államok az észak-koreai fenyegetésekre válaszul nemrég jelezte, hogy megerősíti rakétavédelmi rendszerét a Csendes óceán térségében. Ezt az elképzelést mind Moszkvában, mind pedig Pekingben kritikusan fogadták, mert mindkét fővárosban attól tartanak, hogy “kicsúszhatnak az események a felek ellenőrzése alól a koreai félszigeten”- ahogy ezt Lavrov orosz külügyminiszter megfogalmazta Moszkvában.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez