Lövöldözés egy iskolai ünnepségen Pakisztánban

Pakisztán, Karacsi  –    Az igazgató meghalt, sok gyerek megsebesült, a támadás motivációja egyelőre ismeretlen.

A déli kikötőváros egyik magániskolájában ünnepségre gyűltek össze a tanárok, a tanulók és a szülők. Épp a legjobban teljesítő diákok kitüntetése zajlott, amikor egy férfi géppisztolyból tüzet nyitott az igazgatóra. A sorozat több diákot is megsebesített, az igazgató holtan esett össze. Amikor a támadó konstatálta, hogy elérte célját, két kézigránátot dobott a tömegbe, és a pánikot kihasználva elmenekült. A rendőrség szerint ezúttal nem az iskolákat és főleg a lányok iskoláztatását ellenző tálibok akciójáról volt szó. A meggyilkolt igazgató fontos vezetője volt az egyik helyi pártnak. Pakisztán déli részén, főként Karacsiban és a nagyváros környékén már régóta valóságos háborúban állnak bizonyos bűnözői csoportok. És ezek a maffiák beépültek a helyi politikába is. Mindennaposak a leszámolások. A rendőrség gyanúja szerint valami ilyesmi színhelye volt a magániskola, amelynek igazgatója a helyi politikában is főszereplő volt. (AP) 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez