A tavalyi naptári év utolsó negyedévében 0,1 százalékkal csökkent a japán GDP. Ez volt sorrendben a harmadik három hónapos periódus, amely csökkenést mutatott. Pedig a tavaly október elejétől december végéig tartó időszakra a legtöbb elemző már 0,1 százalékos GDP növekedést prognosztizált. A negyedéves részadatokból az egész gazdasági évre 0,4 százalékos visszaesés valószínűsíthető. Ugyanakkor azonban már vannak bíztató jelek is. Novemberben elkezdődött a korábban túl erős jen fokozatos gyengülése és ez több ágazatban is fellendítette az exportot. Shinzo Abe új kormánya pedig 116 milliárd dollárt megmozgató gazdaságélénkítő programot hirdetet. Infrastrukturális beruházásokról és a kis és közepes vállalatok támogatásáról van szó. Szakértők szerint az élénkítő intézkedések több százezer új munkahelyet teremthetnek és elérhető a 2 százalékos növekedés. A december óta eltelt időszak eddigi részeredményei igazolják ezeket az optimista várakozásokat. (BBC)