A hatalomátadás Kabulban rövid, ünnepélyes ceremónia keretében zajlott le. A távozó John Allen úgy vélte, hogy a NATO erők a győzelem felé haladnak. „Nehéz a naptárban egy pontos dátumot találni és bejelölni, na ezen a napon nyerjük meg végleg a háborút” – mondta John Allen, aki szerint azért a végső katonai győzelem már elérhető közelségben van. Allen tábornok persze volt annyira óvatos, hogy hozzátegye: azon katonai feltételek megteremtését tekinti győzelemnek, amelyek feltételek nélkülözhetetlenek a jó kormányzáshoz és a gazdasági fejlődéshez. Persze ha e két utóbbiból nem lesz valóság, más értelmet kap a katonai győzelem is. De ez még a jövő zenéje… Az új afganisztáni főparancsnok Joseph Dunford azt mondta, hogy a személycserével nem zárult le semmi, az aktus a folyamatosság jegyében zajlott. John Allen szerint a harcoló csapatok 2014-es kivonása után is nélkülözhetetlen lesz bizonyos szintű amerikai jelenlét Afganisztánban. Washingtonban erről még nem született hivatalos döntés. (BBC)
Úton vagyunk a győzelem felé – mondta a leköszönő afganisztáni NATO főparancsnok
Egyesült Államok, Afganisztán, Kabul – John Allent egy másik amerikai generális, Joseph Dunford váltja a nemzetközi erők élén.
(Visited 1 times, 1 visits today)