Helyet a nőknek – az indiai bíróságokon

 

India, Kalkutta   –    Nyugat-Bengál államban már működnek azok a különleges bíróságok, amelyek  nők elnöklete alatt,  nők sérelmére elkövetett bűnügyeket tárgyalnak.

A kalkuttai legfelsőbb bíróság bejelentette: Nyugat-Bengál szövetségi állam Malda városában immár operatív az a különleges bíróság, amely két női bíró irányítása alatt működik. De nő az ügyész is és nőkből áll az egész törvényszéki apparátus is. Mindez természetesen a decemberben elkövetett csoportos nemi erőszak és gyilkosság következménye. A nagy felháborodást keltett új-delhi tragédia egyszeriben a figyelem középpontjába állította nemcsak a nők sérelmére elkövetett bűntetteket, hanem azokat a hátrányokat is, amelyeket a nők egy jogi eljárás során elszenvednek. Ezért döntött úgy a kalkuttai legfelső bírói testület, hogy Nyugat- Bengálban több „női” bíróságot is létrehoznak. Ezen túl pedig, először csak a szövetségi állam fővárosában, Kalkuttában, jogsegélyszolgálatot is szerveznek nőknek. Ha egy nő bűncselekmény, főleg szexuális jellegű zaklatás vagy támadás áldozata, alig mer beszélni sérelméről. Eljárást a legritkább esetben kezdeményez, mert a hivatalokban férfiak ülnek, akik előtt egyszerűen nem mer beszélni. Ha viszont női tisztségviselőkkel találkozik, jóval nagyobb az esély arra, hogy elmondja, mi történt vele, és a jogsegélyszolgálat segítségével könnyebben el tudja indítani a hivatalos eljárást is. (BBC) 

 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez