Holtak és koporsók az utcán- a pakisztáni kormányfő próbálja lecsillapítani a síitákat

Pakisztán, Iszlamabad, Quetta  –   Beludzsisztán tartomány fővárosában 92 síitát öltek meg egy merényletben, amelyet egy szélsőséges szunnita szervezet vállalt.

A Lashkari Jhangvi nevű szervezetről van szó, amely elvben be van tiltva. És pont emiatt, hogy a tiltás csak „elvben” érvényesül, ilyen heves a síiták tiltakozása, akik szokatlan módon demonstrálnak. A csütörtöki merényletben elhunytakat nem temették el, a koporsókkal együtt az utcára vonult több ezer ember és ülősztrájkot tartanak. Képviselőik szerint ez a tiltakozás addig tart, amíg a kormány nem tesz hatékony katonai és rendőri lépéseket a síita közösség védelmére. Quettában a síiták nemcsak vallásilag, hanem etnikailag is külön közösséget alkotnak, hiszen a legtöbb síita a mongol eredetű hazara népcsoport tagja. Pakisztánban egyébként a síiták a lakosság 20 százalékát teszik ki. A tüntetőket először az iszlamabadi kormány vallásügyi minisztere próbálta rábeszélni a tiltakozás abbahagyására, de vele szóba sem álltak. Ezután érkezett Quettába Raja Pervez Ashraf miniszterelnök, aki a síita-hazara közösség több vezetőjével is találkozik. Egyébként sok külső megfigyelő is úgy véli, hogy a pakisztáni kormány nem tesz meg mindent a síiták védelmében. Betiltják ugyan a síiták ellen merényleteket elkövető szervezeteket, de ezek rövid időn belül, más néven újjáalakulnak, és szinte zavartalanul folytatják tevékenységüket. (BBC)

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez