Vérfürdő a pakisztáni Jamrudban

Pakisztán, Iszlamabad, Jamrud   – Ismét civilek az áldozatok: a piactér és a közigazgatási hivatal közelében robbant a bomba az északnyugat-pakisztáni Jamrudban.  A 17 halott között több nő és gyerek is van, a sebesültek száma 70.

Jamrud az észak-nyugati régió egyik népes települése. A helyi közigazgatási hivatal épülete a mindig forgalmas piactéren van. A hivatal bejáratánál több tucatnyian álltak sorban, ügyeik intézésére várva. Valahol itt a sor mellett robbant föl egy még a szokásosnál is erősebb bomba. A szemtanúk óriási méretű tűzgolyóról beszéltek. Tizenheten azonnal meghaltak. A halálos áldozatok között sok nő és gyerek is van. A mérleg vélhetően súlyosbodni fog, mert a hetven sebesült közül sokan vannak életveszélyes állapotban. A robbantást egyelőre még senki nem vállalta. Egy nappal korábban, néhány kilométerrel odébb a peshawari repteret ostromolták meg. Azt a támadást a tálibok vállalták. A hatóságok beszámolója szerint végül is mind a tíz támadót megölték és többségük üzbég volt. Hogy az Afganisztánban élő üzbég kisebbséghez tartoztak, vagy netán Üzbegisztánból érkezett „internacionalista dzsihadisták” voltak, arról egyelőre nincs hír. 


(BBC)

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez