Az árcsökkentést üdvözölték a szakértők, mert ezzel gyengülhet az infláció. Ez ugyan a hivatalos adatok szerint nem túl jelentős, de a hétköznapi tapasztalat ennek az ellenkezőjét mutatja. Épp ezért Kínában a lakosság egyik fő félelme az, hogy jüanban levő megtakarításaik fokozatosan veszítenek az értékükből.
Van persze egy aggasztó oka is az árcsökkenésnek, magyarázta egy professzor az Új Kína hírügynökségnek, ez pedig a globális gazdaság lassulása. Ennek következtében mind Kínában, mind a világpiacon csökken a kereslet az olaj iránt. De vajon meddig tart ez a lassulás és mi lesz így a kínai exporttal, amely a gazdasági csoda motorja volt?!
Az olcsóbb benzin mindenesetre jó hatással lesz a kínai autóiparra, amely az elmúlt hónapokban kifulladni látszik. Jól járnak a nagy kínai olajtrösztök is, mert várhatóan több fogy majd az olcsóbb benzinből, így az ő profitjuk is fellendül. Mindkét ágazat kulcsfontosságú Kína gazdaságában és mindkettő azzal a problémával küzd, hogy leállt a korábban villámgyors növekedés. Új megoldásokat kell találnunk!- hangsúlyozta a kormányzó kommunista párt kongresszusát követően az új első számú vezető, Hszi Csin ping, aki nem is nagyon titkolta, hogy egyelőre nem találták meg a bölcsek kövét Pekingben.