A Honda vezérkara a jövő év március végén záruló pénzügyi évre 470 milliárd jenes nettó profitot jelzett előre. De miután kijöttek a szeptemberi adatok, mérsékelni kellett a várakozást. Az év kilencedik hónapjában ugyanis 40 százalékkal csökkent a Honda kínai forgalma. Márpedig Kína a Honda második legnagyobb értékesítési piaca. Az új előrejelzés szerint a pénzügyi évben realizált nettó profit 375 milliárd jen, azaz kb. 4,7 milliárd dollár lesz. A Kína és Japán között kiéleződött szigetvita jelentősen visszavetette a kétoldalú forgalmat. Kínában heves japán-ellenes tiltakozó mozgalom bontakozott ki. Le kellett állítani az ottani japán üzemekben a termelést és be kellett zárni az autószalonokat is. Vélhetően a többi nagy japán autógyártó is kénytelen lesz lefelé módosítani profitvárakozását, a megmozdulások a Toyotát és a Nissant is érintették. Pedig a japán autógyárak gyorsan talpra álltak a tavalyi földrengés és a cunami, továbbá a thaiföldi árvíz okozta termelés kiesés után. De ez a politikailag motivált szigetvita nem volt „bekalkulálva”, és komoly gondokat okozott a japán autóexportban, sőt az egész japán gazdaságban is. (BBC)