A brit törvényhozás illetékes bizottsága szerint nem szabad Afganisztánt magára hagyni a harcoló NATO csapatok kivonása után. De a képviselők, helyszíni vizsgálódásuk tapasztalatai alapján úgy látják, Afganisztánban nincs esély egy életképes állami, nyugati értelemben vett állami struktúra kialakítására 2014 után. Márpedig sok nyugati ország ennek reményében adja a segítséget, amit aztán a bürokrácia növelésére fordítanak és ez még a jobbik eset. Mert a másik verzió a pénzek lenyúlása, elsikkasztása. Afganisztán etnikailag sokszínű és a mai napig a törzsi struktúrák a meghatározók. Soha nem működött hatékony központi állami adminisztráció és ennek kiépítésére a NATO csapatok távozásával még kevesebb esély lesz. Ezért Nagy-Britanniának a segélyezés direkt formáit kell preferálnia. Tehát pl. eljuttatni az élelmiszer és gyógyszersegélyeket a valóban rászorulókhoz. Különösen fontos a nők támogatása, a lányok iskolába juttatása. Erre már eddig is sok pénzt fordítottak, de a jövőben még több anyagi forrás és odafigyelés kell. 2014 után a nők helyzete döntő lesz, ha nem sikerül kiszolgáltatottságukat enyhíteni Afganisztánban fennmaradhatnak a középkori struktúrák – áll a brit parlament nemzetközi fejlesztési bizottságának jelentésében. (BBC)
A brit parlament sötéten látja Afganisztán jövőjét
Afganisztán, Nagy-Britannia, London – Nincs esély életképes állam megteremtésére a dél-ázsiai országban – áll a törvényhozás nemzetközi fejlesztési bizottságának jelentésében.
(Visited 1 times, 1 visits today)