Eszerint Zhang Zhijun, kínai külügyminiszter-helyettes leszögezte japán partnerének, hogy Kína nem tűr el semmilyen olyan egyoldalú lépést , amely a szuverenitását sérti. Márpedig Kína magáénak tekinti a vitatott szigetcsoportot. Chikao Kawai, a tokiói kormány külügyminiszter-helyettese még a tárgyalás előtt azt mondta, igyekszik elmagyarázni, miért kerültek állami tulajdonba a szigetek, amelyeket persze Japán is a saját felségterületének tekint. Sokan úgy vélik, azért történt az államosítás, hogy megakadályozzák a kifejezetten nacionalista tokiói kormányzó provokatív akcióit, amelyek még jobban elmérgesítették volna légkört. De a jelek szerint ez Kínát nem hatja meg, és pillanatnyilag az államosítás visszavonását követeli, legalábbis ez derül ki a közleményből. Persze Japánnak is vannak adui, tehát az alkudozás vélhetően még folytatódik. Közben a szigetek közelében továbbra is rendszeresen jelennek meg kínai hajók, de gondosan kerülik az incidenst a japán parti őrséggel. És hogy a helyzet bonyolultabb legyen: tajvani hajók is fel-feltűnnek, merthogy Tajvan is igényt tart a szigetekre. De ez csak mellékszál, a két főszereplő mellett a tajpeji vezetésnek ebben a játszmában még csak epizódszerep sem jut. (BBC)
Feszült légkörben kezdődtek Pekingben a kínai-japán tárgyalások a vitatott szigetekről
Japán, Kína, Peking – Kína a szigetek állami tulajdonba vételének felülvizsgálatát követeli a japán kormánytól, derül ki a kínai külügy honlapján közzétett beszámolóból.
(Visited 1 times, 1 visits today)