Új-Zéland 2013 áprilisáig kivonja erőit Afganisztánból

Új-Zéland, Afganisztán, Kabul  –   Már korábban is tudható volt, hogy nem maradnak 2014-ig az új-zélandiak, de öt katonájuk elveszítése felgyorsította a kivonulási menterendet.

A 2013 áprilisi határidő immár végleges és hivatalos. Maga Jonathan Coleman védelmi miniszter jelentette be, hogy alapos konzultációk után határozták meg a végleges kivonási menetrendet. Új-Zéland 2003-ban kapcsolódott be az afganisztáni műveletekbe. A 140 fős kontingens Bamyan tartományban irányította az újjáépítést és felügyelt a rendre. Az új-zélandi kormány értékelése szerint katonái jelentősen hozzájárultak a tartomány biztonságának erősítéséhez és az emberibb létfeltételek megteremtéséhez. Persze a szerepvállalás áldozatokkal is járt. A múlt hónapban két incidens során öt új-zélandi katona vesztette életét, és emiatt felgyorsult a kivonási menetrend kidolgozása. Új-Zéland már korábban jelezte, hogy hamarabb távozik, mint a NATO országok többsége. Az USA és fő szövetségesei 2014-ig maradnak. Az új-zélandi külügyminiszter ugyanakkor közölte, hogy kiképzőkkel továbbra is segítik az afgán fegyveres erőket és anyagi támogatást is nyujtanak a kabuli kormánynak. (BBC)

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez