A szegény észak-keleti államban, Asszamban, Bangalore városa és a környéke valóságos bevándorló Paradicsom hírében állt eddig. Ezerszámra érkeztek ide a koldusszegény államból, és munkát is találtak az indiai szilícium völgyben, ahol évente több mint 15%- os volt a gazdasági fejlődés. Ám ennek vége, lassul a növekedés, a helyieknek is kell a munkahely.
De nem ez a válság igaza oka, hanem az, hogy Asszam államban egyre nő a feszültség a helyi Bodo törzsek és a muzulmán bevándorlók között. Már 300 ezer ember kényszerült menekülésre. Az új menekülteket már egyáltalán nem kívánja befogadni a szilícium völgy, mert a bevándorló Paradicsom kapuja lassan bezárul. Bangalore mellett egy 22 éves tibeti diákot leszúrtak, mert azt hitték a külseje alapján, hogy észak-keleti bevándorló. Szerencsére csak könnyebben sebesült meg.
Ezt követően viszont több ezer bevándorló kapott fenyegető SMS – t, és Bangalore- ban elterjedt a hír, valamiféle Szent Bertalan éjszaka következik: a bevándorlókat családjukkal együtt lemészárolják!
Elkapjuk a fenyegető kampány szervezőit, fogadkozott Karnataka állam főminisztere. Ebben a déli államban van Bangalore és az indiai szilícium völgy. A főminisztere arról is biztosította India miniszterelnökét, hogy megvédik a kisebbséget. De maguk az érintettek továbbra is ezerszámra menekülnek Bangalore városából, amely egykor a bevándorlók Paradicsoma volt Indiában.