Négy év után újrakezdődnek a tárgyalások Japán és Észak-Korea között

Japán, Tokió –  Ezt a japán kormányfő kabinetfőnöke jelentette be Tokióban. Elmondta, hogy a két állam képviselői augusztus 29- én Pekingben találkoznak. A tárgyalások témája a hivatalos közlemény szerint a második világháborúban elhunyt japán katonák sírjainak meglátogatása lesz. A két ország között igen feszült a viszony Észak-Korea nukleáris és rakétaprogramja miatt.

   Japánban közvetlen fenyegetésnek tartják Észak-Korea katonai programját. Japán részt vesz azokon a hatoldalú tárgyalásokon, melyeket a koreai problémák megoldásának szentelnek, de jelenleg ezek a megbeszélések is holtponton vannak.

   Közben Kínába érkezett Észak-Korea második legfontosabb embere, az elhunyt diktátor, Kim Dzsong Il sógora. Szakértők szerint ő irányítja a majdnem mindenható titkosszolgálatot és a diplomáciát is, hiszen a vezér, Kim Dzsong un csak decemberben került hatalomra Észak-Koreában.

   A vezér nagynénjének férje állítólag a reformista frakció vezetője az észak-koreai vezetésén belül. Ez a csoport csökkenteni szeretné a hadsereg befolyását, és több pénzt kíván fordítani a gazdaság fejlesztésére. Legutóbb a nagy árvizek megmutatták Észak-Koreában, hogy az állam képtelen megvédeni polgárait a természeti katasztrófák következményeitől, és kénytelen segítséget kérni az ENSZ-től és a Vöröskereszt-től. Az Egyesült Államok korábban jelentős élelmiszersegélyt ígért Észak-Koreának, ha az leállítja nukleáris és rakétaprogramját. Minthogy Kim Ír Szen elnök századik születésnapján Észak-Koreában sikertelen rakétakísérletet hajtottak végre áprilisban, így az amerikai segélyszállítmányból nem lett semmi. Ennek következtében milliók éheznek a 24 milliós Észak-Koreában.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez