Kína megkínzott egy dél-koreai emberi jogi aktivistát – állítja a szöuli kormány

Kína, Dél-Korea  –  Kim Jong Hvan három hónapot töltött kínai börtönben. Azért tartóztatták le, mert észak-koreai menekülteket segített.

Dél-Korea régóta küld a kínai-észak-koreai határvidékre emberi jogi aktivistákat, azzal a feladattal, hogy segítsék tovább Kínából Dél-Koreába az észak-koreai menekülteket. Akiket Kína illegális gazdasági migránsoknak tekint és többnyire visszatoloncolja őket Észak-Koreába. Már ha lebuknak Kínában. Pontosan ezt próbálják megakadályozni a dél-koreai segítők. Egyiküket, Kim Jung Hvant március végén letartóztatták a kínai hatóságok. Július 20-án engedték szabadon, Kim azóta visszatért Dél-Koreába. Minapi sajtóértekezletén azt állította, hogy a kínai hatóságok brutálisan kínozták a fogvatartás alatt. Egy hétig nem hagyták aludni, ütötték-verték, rugdosták, elektrosokkal „kezelték”, tüzes vassal is kínozták. A dél-koreai kormány emiatt hivatalosan tiltakozott és felszólította a pekingi kormányt: tegye lehetővé, hogy nemzetközi szervezetek vizsgálják ki a kínai hatóságok fellépését az észak-koreai menekültekkel, illetve az őket támogató déli aktivistákkal szemben. Azt persze a szöuli politikai vezetők is tudják, hogy Kína soha semmilyen nemzetközi vizsgálatba nem egyezik bele olyan témakörben, amely Peking szerint szigorúan kínai belügy. (RFI)

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez