Világpremier: Afganisztán az első ország, amelynek ásványkincs-térképét légi felvételek alapján készítették el

Afganisztán, Kabul – Az afgán kormány mintegy ezermilliárd dollárra becsüli az ország potenciálisan kiaknázható nyersanyag készletét.

 

Egy amerikai geológiai intézet elkészítette Afganisztán precíz ásványi anyag térképét. 28 felszállás során a felderítő gépek 43 napon át fotózták Afganisztán felszínének mintegy hetven százalékát, vagyis kb. 440 ezer négyzetkilométernyi területet. A fotók 15 ezer méteres magasságból különleges technikával készültek. A módszer lényege, hogy a különböző ásványi anyagokat és fémeket tartalmazó földterületek más és más színben verik vissza napsugarat. A színek alapján készült el a most nyilvánosságra hozott afganisztáni ásványi térkép. Pontosabban kettő. Az egyik a vasérc és vastartalmú ásványokat tartalmazó területeket jelzi, a másik pedig a szén, szilícium és kén tartalmúakat. Az afgán kormány korábban már végzett egy „értékbecslést”. Eszerint mintegy ezermilliárd dollárnyi kiaknázható ásványi kinccsel rendelkezik az ország. A versenyfutás már megindult a bányászati jogokért, igaz eddig csak Kína és India között, eddig e két ország cégei szereztek kitermelési jogot. Ahhoz persze, hogy a nyugati vállalatok is megjelenjenek, biztonságra és a politikai stabilitás minimumára lenne szükség. De ettől Afganisztán messze van és nagy kérdés mi lesz a külföldi erők 2014-es kivonulása után. Ezért a most elkészült ásványi térkép csábító ugyan, de vélhetően csak a nagyon hosszú távú beruházási tervek készítői tanulmányozzák… (BBC)

(Visited 3 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez