Hét pakisztáni katonát öltek meg ismeretlen fegyveresek az ország egyik eddig nyugodt körzetében

Pakisztán, Punjab tartomány – Punjab tartományban egy folyó menti katonai tábort ért támadás.

 

 

Még májusban egy gyakorlat során a Chenab folyóba zuhant egy helikopter. Most a hadsereg búvár- és vízi mentő egységei a pilóta holtteste és a helikopter még ki nem emelt tartozékai után kutattak. E békés hadművelet keretében állítottak fel ideiglenes tábort a folyó partján. Egyszer csak motorosok érkeztek a közvetlen közelben lévő hídra és gépfegyverekből tüzet nyitottak a táborra. A támadás teljesen váratlan volt. Hét katona meghalt, öt megsebesült, a golyózápor után a tettesek, ahogy jöttek, motorkerékpárjaikon elmenekültek. Pillanatnyilag még azt sem tudni, hányan voltak. Ami pedig az okokat illeti. Punjab tartomány e központi részén még soha hasonló támadás nem volt. Viszont vasárnap innen indult az a nagy autós tüntetés, amelyen az Afganisztánba Pakisztánon keresztül vezető szárazföldi utak újranyitása ellen tiltakoztak szélsőséges iszlám szervezetek. Köztük volt például az a terrorista csoport is, amely előkészítette a 2008-as mumbai véres merényletsorozatot. Elképzelhető tehát, az egyik szélsőséges csoport a NATO utánpótlási útvonalak újranyitását akarta megbosszulni és ezért támadtak a hozzájuk legközelebb lévő és könnyen sebezhető katonai célpontra. (BBC)

 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez