Magyarország meghirdette a keleti nyitás politikáját, ezért már régen esedékes volt, hogy egy magyar kormányzati-üzleti delegáció látogasson Kazahsztánba – mondta Orbán Viktor a plenáris megbeszélés első, nyilvános perceiben.
Magyarország a keleti nyitás politikájával kíván alkalmazkodni a globális világgazdaság változásához, amely az olyan országokat, mint Kazahsztán, rendkívüli módon felértékeli – hangsúlyozta a miniszterelnök.
A találkozó utáni sajtótájékoztatón Orbán Viktor közölte: Magyarország nagyra értékeli azt a teljesítményt, amelyet az elmúlt húsz évben nyújtott Kazahsztán, a térség hosszabb távon is vezető és meghatározó állama. Álláspontja szerint Kazahsztán az élő cáfolata annak a közkeletű felfogásnak, amely szerint világgazdasági válság lenne: “vannak a világnak olyan részei, amelyek válságban vannak, és vannak, amelyek nincsenek. Mi a világnak abból a részéből jöttünk, ahol válság van, abba a részébe, ahol nincs válság”.
A sajtónyilatkozatban is megerősítette a kormányfő, hogy Magyarország az elmúlt húsz évben egy sikeres nyugati integrációt hajtott végre, most pedig a keleti nyitás politikáját folytatja, alkalmazkodva a világgazdaság súlypontjának eltolódásához.
Látogatását úgy jellemezte, hogy nemcsak úgy jött a közép-ázsiai országba, mint Magyarország miniszterelnöke Kazahsztán miniszterelnökéhez, hanem mint “egy nyugati testvér a keleti testvérhez”.
A tájékoztató előtt több kétoldalú megállapodást is aláírtak a két ország képviselői, egyebek mellett a két kormány közös nyilatkozatát, továbbá adóügyi információcseréről szóló dokumentumot, egészségügyi együttműködési szándéknyilatkozatot, valamint a két ország kereskedelmi és iparkamarájának megállapodását egy üzleti tanács létrehozásáról.
A kazah miniszterelnök kedvezően fogadta azt, hogy Magyarország csatlakozni akar azokhoz az európai országokhoz, amelyeknek stratégiai együttműködési megállapodásuk van Kazahsztánnal – emelte ki a most megkötött megállapodásokkal kapcsolatban Orbán Viktor, kitérve arra is, hogy javasolta vegyesvállalatok létrehozását és az ezek működését segítő pénzügyi alap felállítását. Említést tett a Mol kazahsztáni szerepvállalásáról is, így arról, hogy a magyar olajipari cég sikeresen működik együtt kazah vállalatokkal. Egyúttal arra kérte kazah kollégáját, hogy országában további lehetőségekhez juthasson a Mol.
Szavait azzal zárta, hogy a magyar kormány ismeri Nurszultan Nazarbajev kazah államfő gazdasági téziseit, amelybe “beleférünk, nekünk is lehet benne helyünk”.
A magyarországi látogatásra meghívott Karim Maszimov kazah miniszterelnök a találkozón a kétoldalú együttműködés fontosságát hangsúlyozta. Elmondta, hogy Orbán Viktorral reggeli szűk körű megbeszélésükön megvitatták az Európai Unió és Közép-Európa helyzetét is. A sajtótájékoztatón a kazah vezető úgy vélekedett, hogy a magyar kormány keleti nyitása sikeres lesz. Mint mondta, abban bízik, hogy a megkötött oktatási, mezőgazdasági, építőipari megállapodások a lehető legrövidebb időn belül konkrét eredményekhez vezetnek.
Orbán Viktor kétnapos kazahsztáni látogatásának zárásaként délután találkozott Nurszultan Nazarbajev kazah elnökkel.
(Visited 1 times, 1 visits today)