Li 1955 júliusában született, méghozzá nem is akárhol, hanem éppen Anhuj tartományban, vagyis Hu Csin-tao szűkebb pátriájában. Apja alacsony rangú kormányhivatalnok volt. A fiú az általános iskola ötödik osztályának padját koptatta, amikor kitört a „Nagy Proletár Kulturális Forradalom”. A rákövetkező évek oktatása enyhén szólva sem a nemes mandarin hagyományokat követte: a tudományok csarnokát megtömték ideológiai súlykolással, Mao-idézetekkel és sűrű politikai kampányokkal.
A fiatalember 19 esztendős korában, 1974-ben állt munkába, aligha „önként és dalolva”: szülőföldjén kényszerült fizikai munkát végezni. Előbb tartományának legszegényebb járásába „küldték le”, majd egy termelő brigádban végzett paraszti munkát, a Tamiao kommunában (akkoriban így hívták a falvakat). A diákból-lett-paraszt törekvőnek bizonyult: két év múltán belépett a Kommunista Pártba. Itt aztán hamarosan helyi párttitkárként tevékenykedett újabb két éven át – egészen 1978-ig. Kiválóan végezhette a dolgát, mert kiemelték. Így válhatott parasztból-lett-diákká.
Li az előkelő Peking Egyetem (Beida) jogi karán tanulhatott. Rövidesen már az Egyetemi Diákszövetség és a helyi KISZ vezetője volt, 1982-ben kitűnő eredménnyel végzett. Egyes hírek szerint jól beszél angolul, elvégre egyetemi évei alatt számos brit szakszöveget fordított. Izgalmas éra: az egyetem falai közé ekkortájt vastagon beszivárogtak a nyugati liberális eszmék. Később Li megannyi évfolyamtársából lett független tudós, politikai disszidens vagy emberjogi aktivista…
Végzés után egy ideig még az egyetem KISZ-szervezetét irányította, de hamarosan az Össz-kínai Diákszövetség főtitkári tisztében találhattuk, alig egy évre rá már (bármily furcsa funkció is!) a KISZ KB titkárságának póttagja volt. 1985-től már a KB titkára, és aligha mellékes hozzáfűzni, hogy ezidőtájt az ifjúsági mozgalom élén bizonyos Hu Csin-tao állt, aki két évtized múltán pártfőtitkár-államfőként saját hatalmi bázisának kiszélesítésekor előszeretettel „merít” régi ifjúkommunista környezetéből, a tuanpájok sorából. A fiatal KISZ-aktívát azóta is „Hu kádereként” tartják számon.
Nemsokára jött 1989 zűrzavaros nyárelője, a Tienanmen-téri (és más nagyvárosokban sorjázó) diáklázongások sorozata. Hősünk ekkor a KISZ egyetemi és kollégiumi felelőse. Az események a front mindkét oldalán sokak karrierjét veszélyeztették. Li nem egy korábbi évfolyamtársa csak álmélkodott a funkcionárius túlélési képességein. Az „éleseszű, intelligens és nyitottan érvelő” Li-t sohasem tartották olyan vezetőnek, akinek előmenetelét a véres tisztogatások elősegítették volna. Megjegyzendő: hongkongi források szerint Li következetesen „igyekezett ellenőrizni a diákmozgalmat, de résztvevői ellen nem kezdeményezett politikai föllépést”.
Az ifjúkommunista káder megállíthatatlanul emelkedett tovább. Hamarosan az Össz-kínai Diákszövetség alelnöke, 1994-től pedig a KISZ KB első titkára – Hu utódja ezen a poszton. Az ifjúsági szervezet ászaként „természetesen” parlamenti képviselő, sőt mindjárt az Országos Népi Gyűlés Állandó Bizottságának tagja, egyben a belügyi és jogi bizottság – aligha létező vitáinak – szavazati jogú résztvevője lett. Eközben 1988-tól ő is munka melletti (levelező) posztgraduális képzésen vett részt, szintén a hírneves Pejtán (Pekingi Egyetem) és közgazdász doktorátusra is szert tett. Saját erőből.
Vezető funkcióiban is úgy jellemezték, mint aki tudatosan kerülte, hogy keresse a politikai ellenséget. Ismerői két erényét emelték ki: sohasem veszti el hidegvérét és szinte soha nem közöl negatívumokat kollégáiról. Folyamatosan törekszik arra, hogy politikai kapcsolatokat teremtsen idősebb vezetőkkel. Ebben előnyére szolgálhat, hogy – hozzá hasonlóan – a nagyfőnökök között is sokan szeretnek teniszezni…
A viszonylag csekély külföldi tapasztalattal rendelkező Li 1997-ben a kínai kormányküldöttség tagjaként részt vett a hongkongi hatalomátadási ünnepségeken. Ugyanazon év őszétől már a póttagságot átugorva a párt Központi Bizottságának teljesjogú tagja lett. Rá egy évre Honan (Henan) tartomány pártbizottságának másodtitkára, helyettes kormányzó, pár hónap múltán már ő az ügyvezető kormányzó, hogy aztán 1999-től csaknem négy éven át Kína legnépesebb (98 millió lelket számláló!), amúgy alapvetően agrártartományát igazgassa. A hivatalos pártlap már itt kiemeli azt a parlamenti beszédét, amelyben a tartománynak minőségi idegenforgalmat ígér, ehhez méltó árukkal és szolgáltatásokkal. Nagy hangsúlyt fektet a tartomány urbanizációjára és az oktatásfejlesztésben két év alatt a tanuló-létszám megkétszerezését jelzi előre.
Honan élén több botrányt élt meg (és túl), például jónéhány bányabalesetet. Eközben sikerült féken tartania az információ(ki)áramlást abban a tartományban, amely amúgy is arról híresült el, hogy itt riasztó gyakorisággal tartóztattak le újságírókat. És mindig ügyesen lépett el a kényes konfliktusok mellől – miközben 2006 szeptemberében Sanghajban csúcsfejek hullottak! Egyes hírek szerint honani párttitkár korában még azt a kockázatos témát is megpedzette, hogy tartományát háttérbe szorítják, mert ”sem nem keleti, sem nem nyugati” tartomány. Nem ügyetlen, sőt kiegyensúlyozott figyelemfelhívás: hiszen a vezetés sanghaji csoportja a keleti tengermellék fejlesztésére összpontosít, a Hu-Ven tandem pedig az elmaradott Belső-Kína fölzárkóztatását hangsúlyozza.
Sokan állítják Li-ről, hogy olyan, mint Hu Csin-tao 13-évvel fiatalabb, indigóval készült másolata. Mindketten szerény családi háttérrel rendelkeznek, Anhuj tartományból származnak, diákvezetők voltak, politikai pályájuk a KISZ-ből indult, viszonylag fiatalon lettek tartományi pártfőnökök, inkább a pártban, semmint a kormányzati apparátusban szereztek tapasztalatot, „fénymásoló memóriájuk” van. Továbbá: tudatosan visszahúzódó a természetük, képesek riválisaikat szövetségesükké tenni és nehéz körülmények között is megőrzik nyugalmukat, végül a legfontosabb: mindkettejüket sokáig figyelték, mint országos vezető-jelöltet.
Eközben a pártfőtitkár-elnök kitartóan igyekszik hatalmi hátterét erősíteni, potenciális szövetségeseit „helyzetbe hozni”. Így Li-t 2004 végén – mintegy eddigi sikereinek elismeréseképpen – az északkelet-kínai Liaoning tartomány pártszervezetének élére állítják. Minthogy itt egy jelentősen iparosodott „birodalom” vezetését bízták rá, újabb területen bizonyíthatja all-round képességeit. És közismert a mondás: csak az gyönyörködhet a fennsík látványában, aki végigmássza a hegyre vezető utat.
Nagy feltűnést keltett kezdeményezése, miszerint a bádogvárosok lakóit egy renovációs program keretében tiszta ivóvízzel és központi fűtéssel ellátott otthonhoz juttatják. A lepusztult telepek „általános közjóléte, kivált a szegények sorsa napirendünk csúcsán szerepel” – idézték a pártvezetőt. A China Daily is részletesen beszámolt a nagy nyitányról. „Vang Li-seng, 78-éves nyugdíjas, aki egy 30 négyzetméteres romhalmazból költözhetett 55 négyzetméteres új fuhszini otthonába, elmondta a sajtónak: soha nem is álmodott arról, hogy valaha ilyen körülmények közé kerül, ráadásul ingyen” – összegezte szolídan a sikertörténetet a hivatalos lap. Li több munkalehetőséget ígért a lakosságnak (ha a család összes tagja munkanélküli, 20 napon belüli állásajánlatot) és valamelyest magasabb társadalombiztosítási támogatást (havi 33 jüan helyett 40 jüant, mintegy 900 forintnyit!).
Még abban is hasonlít példaképére, hogy családi életéről szinte semmi sem szivárgott ki. Csupán egyeten megjegyzés utal arra, hogy családos ember: miközben tartományi munkára rendelte a Párt, a família (neje és egy szem leánya) Pekingben maradt. Leggyakrabban őt tekintették Hu örökös-jelötjének. Három kulcsfontosságú területen is sikerült tapasztalatot szereznie: a pártapparátusban, egy-egy ipari és mezőgazdasági jellegű tartományban. Gyakorta jellemzik óvatos és jó kapcsolatrendszerrel rendelkező emberként. Vagyis csakugyan sok mindenben hasonlít Hu-ra.
Szinte kiszámítható volt, hogy a KKP XVII. Kongresszusán mindenképpen „nagy ugrás” vár rá (és Hszire). Hu magának nevelte ki, ám Li önmagában is nagyon jó képességű férfiú, aki nemcsak a politikához, hanem a gazdasághoz is ért. Sőt, tartományi vezetőként azzal is kitűnt versenytársai közül, hogy maga is számos fiatal kádert nevelt ki, akik mindannyan hűnek bizonyultak már alelnökként is Hu-hoz. Pedig még Li, a szuperkáder sem járt mindig olyan sima úton, mint istápolója, az elnök-főtitkár. A 14. kongresszuson rajta volt a jelöltlistán, de nem választották meg a KB póttagjának. Igaz, legközelebb már kettőt lépett: rögtön teljesjogú tag lett. A 16. kongresszuson pedig Hu „bevitte” volna a Politikai Bizottságba, de ez akkor még nem sikerült neki. Igaz, 2007-ben megint „kettőt ugorva” egycsapásra a PB Állandó Bizottságába rukkolt előre.
A kongresszuson aztán a 2235 érvényes szavazatból 9 híján mindet megkapta. (Hszi eggyel, Hu főtitkár héttel kapott többet, héttel – kettő híján az összeset. Csúcs.) Az új Állandó Bizottság bemutatásakor Hszi az 5., Li a 6. helyen sorakozott. 2008. márciusában, a parlament évi ülésén „folyt. köv.” Azóta a miniszterelnök első helyettese, a gazdaság legfőbb felelőse. Feltételezések szerinti ezen a poszton az Államtanácson (kormányon) belülről tudja majd a dolgokat befolyásolni, igaz, a vidéki tartományokat mozgósítani tudja a központi kormányzati célok jegyében.
Az „ötödik nemzedék” tehát 2012 késő őszén veheti át a stafétabotot. Hszi és Li pedig még mindig ötvenes éveiben jár, a PB Állandó Bizottságának tagja, mindkettejük két tartomány pártbizottságot is vezetett és tapasztalatot szerzett a központi irányítás terén is… Hszi 6., Li 7. a hivatalos rangsorban. Eszerint Hszi esélyes arra, hogy 2012-ben átvegye a pártfőtitkár örökét és a 2013-as parlamenti ülésszakon államfővé „koronázzák”, ugyanekkor léphetne Li Ko-csiang a miniszterelnöki pulpitusra. Vagy fordítva…
Vigyázniuk kell, hogy ne vétsenek, mint a közelmúltban leváltott Po Hszi-laj csungcsingi párttitkár, aki esélyes volt arra, hogy a 9-fős csúcs-elitbe emelkedjen, mígnem súlyos fegyelmi ügyek miatt (nejét gyilkossággal gyanúsítják, ő is korrupciós ügyekbe keveredhetett) még a Központi Bizottságból is kizárták, ellene pártfegyelmi eljárás folyik.
Nagyüzemileg folyik viszont a két „főszereplő” nemzetközi tapasztalatszerzése. Mindketten hivatalos küldöttségek élén járják a világot. Hszi évekkel ezelőtt már megfordult Budapesten, közelmúltbeli amerikai körútjának óriási volt a visszhangja. Most Li Ko-csiangon a sor, aki egyenesen stratégiai fontosságúnak mondott moszkvai csúcstalálkozója után keresi föl két napra Budapestet, hogy útja végén, Brüsszelben tegyen bemutatkozó látogatást az Uniós erőközpontban. „Fölépítésük”, csúcsra járatásuk folyamatosan zajlik.
Értelemszerűen mindenütt a legmagasabb szinten fogadják őket, és igyekeznek a maguk szintjén dícsérni a már ma is módfölött fontos partnert. Kövér László „stratégiai partnerként” tekint Kínára, míg vendége – a maga visszafogottságával – inkább „baráti együttműködési és partneri kapcsolatokat” említett. Li Ko-csiang kedden találkozik Orbán Viktor miniszterelnökkel (alighanem leendő partnerével), aki korántsem mellesleg még az idén látogatást tesz Pekingben. Igaz, onnan nézvést más a jelentősége a „keleti szeleknek”.
Persze a kínai örökösjelölteknek mindig is nagyon óvatosan oda kell figyelniük az ottani politikai széljárásra. Feladatuk, hogy kerüljék a feltűnést, óvakodjanak minden fölösleges kockázattól. A pekingi pártpartinak (a későőszi 18. kongresszusnak) ez a hosszútávú „eszmei mondanivalója”. Mert ugyebár – ahogy Kínában tartják – elég egy rossz sakklépés, és oda az egész parti!
Benda László