Először a köztársasági gárda egyik tizedese állt a katonai bíróság előtt. A vádlott 2 éve rálőtt egy civilre, aki belehalt a sérülésbe. A katonai ügyész szerint szándékos emberölés volt és hét évet kért. A védelem szerint a zavaros helyzetben leadott lövés nem minősíthető emberölési kísérletnek. Végül a bíróság ezt a verziót fogadta el és három évre ítélte a tizedest. Elefántcsontparton a 2010-es elnökválasztás után szabadult el a pokol. Gbagbo, az addigi államfő elvesztette a választást, de nem volt hajlandó elfogadni az eredményt és a hadsereg egyik szárnyára támaszkodva fegyveres ellenállásba kezdett. Polgárháborús szituáció alakult ki, amelynek a francia katonai beavatkozás vetett véget. Ezt követően került hatalomra a megválasztott Ouattara elnök. Gbagbót az emberiség elleni bűntettekkel gyanúsítják, és jelenleg Hágában tartják fogva. Neki itt az ENSZ nemzetközi törvényszéke előtt kell majd felelnie tetteiért, miközben alacsonyabb rangú híveinek felelősségre vonása Elefántcsontparton zajlik.