Nehéz idők elé néz az indiai szoftver szektor

India, Mumbai – Tíz százalékkal csökkent a második legnagyobb indiai szoftver cég, az Infosys részvényének értéke, miközben azért a profitráta még mindig nő.

 

 

Sőt a jövőben is növekedni fog. Csak nem olyan mértékben, ahogy azt korábban az elemzők várták. A most közzétett legfrissebb előrejelzés szerint az Infosys jövedelme ebben az évben 8-10 százalékkal nő. A korábbi becslés viszont még 10-15 százalékos növekedést prognosztizált. Erre az volt a befektetők reagálása, hogy a mumbai (Bombay) tőzsdén tíz százalékkal esett az Infosys részvény értéke. A piac mindig előrefigyel és nem felejtette el, hogy az idei év első három hónapjában még 27 százalékos profit növekedést produkált a cég. Szakértők szerint az Infosys mérsékeltebb üzleti várakozása több tényezővel magyarázható. Az egyik a világgazdaság általános helyzete, a kereslet a hagyományos felvevő piacokon, Európában és Amerikában még nem a régi. Közben az Egyesült Államokban egyre nagyobb az ellenállás informatikai állások Indiába történő kiszervezésével, vagyis az „outsourcinggal” szemben, e tendencia vélhetően Európában is erősödni fog. És végül, de nem utolsó sorban: az utóbbi időben az indiai rúpia árfolyama 14 százalékkal erősödött a dollárhoz képest és ez nem kedvező az alapvetően exportra termelő indiai cégeknek. Az elemzők szerint tehát, az indiai kivitel szempontjából kulcsfontosságú szoftver ágazatra most nehéz idők várnak.(BBC)

 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez