Kína-szerte tíz, sőt százezres városrészeknek tervezett üres épületegyüttesek jöttek létre, melyeket egyelőre nem lakik senki. A műhold-felvételek és fotók segítségével jól bemutatott városok rendelkeznek üzletekkel, hivatalokkal, múzeumokkal (!) és még működő lámpákkal teletűzdelt, soksávos autópályákkal is.
A beruházások több ok, de főképp a nagyfokú urbanizáció miatt indultak be, az évente több tíz millió városba érkező kínai elhelyezésére ugyanis nincs elég lakhely. Számukra létesített lakásokkal megoldódhatnának a túlzsúfoltsággal járó problémák a megapoliszokban, de a lakáspiacot ért infláció miatt az egyébként is magas ingatlanárak megfizethetetlenek a középosztály számára, nem beszélve a faluról érkező és munkát kereső kínaiak százezreiről. Másrészt a vidékről érkezők nem lakást keresnek elsősorban, hanem megélhetést, s erre a már létező városokban, gazdasági központokban, nem pedig vadonatúj lakónegyedekben van lehetőségük.
Mindezek mellett alapvető fontosságú tényező a gazdasági válság és a GDP-növekedés. A válság Kínát is érzékenyen érintette, az ázsiai óriás ugyanakkor meglepően gyorsan és nagy sebességgel volt képes hátrahagyni a recessziót (a kínai válság jellemzője: az évi 10-12 százalékos növekedés 7-8 százalékosra lassult), melyet nagyban köszönhet az építőipar mesterséges működtetésének: az óriási városok felépítése működésben tartotta az ipart és rengeteg embernek biztosított munkát. A legfontosabb kérdés azonban, hogy ezzel egy ingatlan-lufit generáltak vagy csupán az igényeket felmérve (illetve megelőzve) előre felépítették a majdan szükséges lakásokat.
A szellemvárosok és plázák
Kínában nagy ütemben zajlanak a központilag tervezett, gigantikus város- és városrész-építések, melyek következtében a becslések szerint körülbelül 64 millió lakás állhat üresen szerte az országban, melyben akár 200 millió ember is otthonra találhatna. A várakozások szerint (melyeket nem csupán a kormányzat, hanem a fejlesztésekben résztvevő ingatlan-cégek is osztanak) Kína „belenő” majd ezekbe a lakásokba, az urbanizálódás okozta nyomás következtében ugyanis szükség lesz ingatlanokra, városokra. Az óriási infrastrukturális fejlesztések során nem csupán tömblakásokat, kertvárosi házakat, utakat és közműveket építenek ki, hanem teljes városi egységeket: olyan közintézményeket, parkokat, bevásárlóközpontokat, irodaházakat, hivatali épületeket, sportközpontokat és kulturális intézményeket, melyek egy város úgymond alapvető tartozékai. Az elkészített városrészekben még a közlekedési lámpák is működnek, a parkokat befüvesítették – a lakók azonban csak nem érkeznek. Pedig évente mintegy 20 ilyen város épül az ország szabadon fekvő területein, sokszor nagyobb városok tőszomszédságában.
A jelenség nem csupán a lakásokra jellemző, Kína élen jár az óriási méretű plazák építésében is. A trendek pedig Jiwuban is megfigyelhetőek voltak: a körülbelül 100 000 üzletet tartalmazó óriási épület-komplexum számos része volt teljesen üres, kihasználatlan, miközben egy szomszédos telken már újabb egység felhúzását kezdték meg.
Ingatlan-lufi vagy előre-gondolkodás?
Az ingatlanpiaci buborékra évek óta figyelmeztetnek pénzügyi szakemberek, a nyugaton már előfordult esetnél is súlyosabb következményeket vizionálva, egyúttal a gazdasági növekedés lelassulását prognosztizálva a kereslettől függetlenül működő, túlfűtött építőipar miatt.
A piaci jelenségek, óriási infláció, a lakásárak drasztikus növekedése egyértelműen piaci buborékra utalhatnak, de a növekvő kínai igények következtében lehetséges, hogy a beruházások a jövő igényeinek maximálisan megfelelnek majd és a kínai vezetők előrelátásáról tanúskodnak majd.
A szellemvárosok létrehozása a jelenlegi trendek mellett (gazdasági növekedés hajszolása, urbanizáció, szocialista piacgazdaság) minden bizonnyal folytatódni fog, óriási ugyanis az erre felhasználható tőke.