Olvadás az utóbbi időben eljegesedett amerikai-pakisztáni viszonyban

Pakisztán, Rawalpindi – A tavalyi kínos katonai incidens óta most először találkoztak a két ország magas rangú katonai vezetői. 2011 novemberében az amerikaiak, egy a tálibok elleni hadművelet közben, tévedésből 24 pakisztáni katonát öltek meg.

 

 

Az iszlamabadi vezetés reagálása heves volt és tükrözte az ország közvéleményében egyre inkább eluralkodó Amerika ellenes hangulatot. Azonnal lezárták a Pakisztánon át Afganisztánba vezető szárazföldi útvonalakat, amelyeken keresztül az ottani NATO kontingens utánpótlásának a fele érkezik. Emellett nyilvános bocsánatkérést is követelt a pakisztáni kormány, amit a parlament épp a napokban erősített meg. Az Egyesült Államok mély sajnálatát fejezte ki a „baráti tűz” miatt, de az amerikai vizsgálat szerint ezért részben a rosszul kommunikáló pakisztáni katonai vezetést is felelősség terheli. A hivatalos bocsánatkérés tehát elmaradt és nem is kerül rá sor, mert az összeegyeztethetetlen Amerika presztízsével. Ennek ellenére „párbeszéd kényszerben” van Washington és Iszlamabad. Tehát szerdán két magas rangú amerikai tábornok, James Mattis, a dél-ázsiai amerikai erők és John Allen, az afganisztáni NATO csapatok főparancsnoka érkezett a pakisztáni hadsereg főhadiszállására, Rawalpindibe, ahol Ashfaq Parvez Kayani tábornok, vezérkari főnök fogadta őket. A bizalmas megbeszélésről annyit tudni, hogy elsősorban az Afganisztánba vezető utak zárlatának feloldásáról volt szó. A NATO most szárazföldön csak a közép-ázsiai volt szovjetköztársaságokon keresztül tud utánpótlást juttatni Afganisztánba vagy légi úton. Pakisztán a légi folyosókat nem zárta le, de a légi szállítás költségei sokszorosan felülmúlják a szárazföldiét. Persze az Egyesült Államoknak is van aduja. Mert bármennyire is az „Amerika- utálat” a meghatározó ma a pakisztáni közvéleményben, a 180 milliós ország totális gazdasági csődbe jutna a sok milliárd dolláros amerikai támogatás nélkül. Ezért előbb-utóbb az indulatok helyett az érdekek előtérbe állítása jellemzi majd újra az amerikai-pakisztáni viszonyt. Ehhez teremtett viszonylag jó induló légkört Obama elnök találkozója kedden Szöulban Gilani pakisztáni kormányfővel és a konkrétumokról ezt követően megindult az egyeztetés az illetékes katonai vezetők között is. (AP)

 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez