Hatalmi harc Kínában: lehet, hogy bíróság elé kerül Csungking leváltott vezetője?

Kína Peking –  Új főrendőrt neveztek ki a tartományi jogú város, Csungking élére. Papíron ez Kína legnagyobb városa, 33 millió lakossal, de az emberek fele falusi polgár. Ho Tingről, az új főrendőrről annyit közöl az Új Kína, hogy 1962- ben született és PhD- t is szerzett, ez rendőri körökben nem általános Kínában sem.

 

 Korábban a Belügyminisztérium bűnügyi osztályát vezette, a legutóbbi időkben pedig Csinghaj tartomány főrendőre volt. Ebben a tartományban napirenden vannak a tibeti tüntetések és az önégetések. A kínai hatóságok vaskézzel tartják fenn a rendet.

 

De nem ez az igazán érdekes az Új Kína közleményében, hanem az előd szerepe! Vang Licsün Csungking második embere volt és hű fegyverhordozója Po Hszilájnak, aki tagja volt a Kínai Kommunista Párt Politikai Bizottságának. Sőt most is az, de immár nem ő vezeti Csungking városát. Február hatodikán ugyanis hűséges főrendőre Szecsuán tartomány fővárosába ment, és ott jelentkezett az amerikai konzulátuson, ahol védelmet kért! Csengduban meglepődtek a konzulátuson, de egy napon át meghallgatták a csungkingi főrendőrt. Aki aztán eltűnt, mint később kiderült „önként feladta magát a rendőrségen”.
Ne tévesszük szem elől Vang Licsün ügyét!- hívta fel a figyelmet Kína kormányfője március közepén, és egy napra rá megbukott Po Hsziláj! Most pedig mit közölt az Új Kína hírügynökség? A rendőrségi vizsgálat folytatódik a volt csungkingi főrendőr ügyében! Vang Licsün állítólag maga is belekeveredett azokba a korrupciós botrányokba, melyekben nyomozott! De nem ő az igazi célpont, hanem a volt főnöke: Po Hsziláj, aki nagy ember akart lenni Pekingben, de akit ellenfelei szívesen látnának börtönben.
Volt már erre precedens? Kettő is: Peking és Sanghaj első emberét, akik ugyancsak tagjai voltak a Politikai Bizottságnak, korrupciós ügyben elítélte a bíróság. Sanghaj első emberéről pl. kiderült, hogy 13 szeretőt tartott a város költségén…

 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez