Korrupciós szag árad a takarmánygőzölő gépből – India Bihar államában

India, Új-Delhi – Pontosabban: a gépek soha nem jutottak el a gazdákhoz, mert a vásárlásukra szánt állami támogatás eltűnt. Bihar állam akkori főkormányzója ellen most emeltek vádat a 16 évvel ezelőtti ügy kapcsán

 

Laloo Prasad Yadav az indiai politikai élet egyik legismertebb és legszínesebb figurája. Sokáig állt Bihar szövetség állam élén és volt már tagja a központi kormánynak is, vasútügyi miniszterként. És tevékenységét mindig pletykák kísérték, sokak szerint nem alaptalanul.2006-ban már állt bíróság előtt. Akkor azért, mert személyes gazdagodást aránytalannak ítélték hivatalos jövedelméhez képest. De akkor felmentették őt is és feleségét is. Aki a helyébe lépett a főkormányzói posztra, amikor egy másik ügy kapcsán le kellett mondania. Most viszont újra az ügyészség célkeresztjében van Laloo Prasad Yadav. A vád szerint az ő főkormányzósága idején kézen-közön eltűnt az a rúpiában sokmilliárdos nagyságrendű állami támogatás, amiből takarmány gőzölő gépeket kellett volna vásárolni az állami szubvencióban részesülő gazdálkodóknak. Yadav tagadja, hogy bármi köze lenne a nagyszabású sikkasztáshoz. Az indiai politikai élet csaknem egy éve szinte kizárólag a korrupcióról szól. Ebben a légkörben az igazságszolgáltatási apparátus felbátorodott és a korrupció gyanúja miatt eljárást indít olyan személyiségek ellen is, akik korábban az indiai „szent tehenekhez” hasonló védettséget élveztek. (BBC)

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez