Fordulóponthoz érkezett a kínai gazdaság – a Világbank szerint

Kína, Peking – Kínának „több piacot és kevesebb államot” javasol a nemzetközi pénzintézet most közzétett jelentésében.

 

 

Robert Zoellick, a Világbank elnöke személyesen ismertette Pekingben a jelentés legfontosabb konklúzióit. Ezek szerint a harminc éven át évi tízszázalékos növekedést produkáló kínai modell kifulladóban van. Kína fordulóponthoz érkezett, az eddigi módszer nem folytatható – mondta a Világbank elnöke. Újra kell gondolni az állam szerepét, ezt óhatatlanul csökkenteni kell. Nagyobb teret kell engedni a piacnak. Ellenkező esetben a növekedés folyamatos lassulásával kell számolni. Az előző év utolsó két negyedévének adatai, a 9,1 százalékos majd a 8,9 tized százalékos GDP bővülési mutató egyértelműen ezt jelzi. A világbanki jelentés ugyanakkor leszögezi, hogy vélhetően még a nagyobb beavatkozások nélkül is, Kína 2030-ra a világ legnagyobb gazdasága lesz. De a harmonikus és fenntartható fejlődés érdekében a Világbank a következőket javasolja:

 

– csökkenteni kell az állami befolyást és növelni a piaci ösztönzők szerepét

– az eddigieknél is nagyobb összegeket kell fordítani kutatásra és fejlesztésre, ezen belül is a környezetkímélő „zöld” projektekre

– minden kínaira ki kell terjeszteni társadalombiztosítást

– rendezni kell az önkormányzatok pénzügyi helyzetét és a finanszírozási szabályokat

A Világbank egy olyan időszakban javasolja a reformokat, amikor a kínai politikai vezetés a sorsdöntő, őszi pártkongresszusra készül. Ezen jelölik ki, vélhetően minimum 10 évre, azt az új vezető garnitúrát, amelynek ki kell alakítania a stratégiát az új belső és külső gazdasági kihívások kezelésére. A Világbank javaslatait alapvetően egy piacközpontú gazdasági filozófia ihlette, igaz az utalás a társadalombiztosításra azt jelzi, hogy az „ultra liberális” intézmény a szociális dimenziót is figyelembe veszi. A kínai vezetés számára eddig is és vélhetően a jövőben is, a politikai stabilitás fenntartása a legfőbb cél. Ugyanakkor Teng Hsziao-ping örökösei pragmatikusak is. Nagy kérdés, hogy a jövő „kínai konyhája”, mennyiben használja majd a Világbank most javasolt „receptjeit”…(BBC)

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez