Merényletkísérlet egy izraeli diplomata ellen Új-Delhiben

India, Új-Delhi, Izrael – Az izraeli kormány szerint Irán áll a támadás hátterében.

Az indiai tv híradóban egy lángoló autót mutattak. A felvétel az izraeli követség előtt készült. Később a már eloltott, de szinte teljesen leégett gépkocsi volt látható, miközben a bűnügyi szakértők már az ilyenkor szokásos vizsgálatot végezték. Az indiai rendőrség csak annyit közölt, hogy volt egy ”incidens”, amelynek van egy sérültje, de a szűkszavú hivatalos kommüniké nem használta a merénylet kifejezést. Az izraeli kormány szerint azonban erről van szó. Már napok óta megerősítették az ázsiai izraeli külképviseletek védelmét, terrortámadásra számítva. Az Új-Delhiben elkövetett merénylettel egy időben Grúzia fővárosában, Tbilisziben robbanószerkezetet találtak egy izraeli diplomata autójának alvázán, de azt még sikerült időben hatástalanítani. Az izraeli forrásból származó információk szerint Irán és a Hezbollah áll a merényletkísérletek mögött. A szakértők arra emlékezetnek, hogy nemrég gyanús körülmények között megöltek egy fiatal iráni tudóst, aki országa atomfegyver programján dolgozott. Irán szerint Izrael likvidálta a kutatót és a mostani kísérletek valójában az iráni választ jelentik.(BBC)

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez