Kínos jelentés Pakisztán kettős játszmájáról

Pakisztán, Iszlamabad – Pakisztán az afganisztáni tálibok fő támasza – egy titkos NATO jelentés szerint. Pakisztán visszautasította az egyelőre még csak a sajtóban megjelent vádat.

 

 

„Kínos olvasmány” -jellemezte az egyelőre még bizalmas jelentést az afganisztáni nemzetközi erők egyik tisztje. A BBC bepillantást nyert a titkos beszámolóba, amely sok ezer foglyul ejtett Al-Kaida harcos és tálib aktivista kihallgatása alapján készült. Ezek megerősítik az eddigi sejtéseket: az afganisztáni titkosszolgálat (ISI) minden fronton, fegyverrel, hadianyaggal, élelmiszerrel, biztonságos rejtekhelyekkel és főképp információval segíti az afganisztáni tálib harcosokat. Sőt, egy elfogott Al-Kaida harcos szerint a tálibok vezérkara maga az ISI, tehát a pakisztáni titkosszolgálat. Az iszlamabadi külügyminisztérium „nevetségesnek” minősítette a vádakat, amelyek egyelőre csak a sajtóban jelentek meg. A NATO szakértői által készített jelentés megerősíti azt, amit még hónapokkal ezelőtt a BBC riportfilmje sugallt: Pakisztán kettős játékot játszik, mert elvben a nemzetközi erők afganisztáni misszióját támogatja, valójában azonban a titokban tálibokat segíti. Ezt a dokumentumfilmet a pakisztáni hatóságok nem tartották nevetségesnek és a BBC-t be is tiltották Pakisztánban.

 

A jelentés szerint Afganisztánban a tálibok egyre népszerűbbek és katonai erőfeszítés nélkül is teret nyernek. És már nagyon készülnek a NATO erők kivonása utáni időszakra, amikor a hatalom szinte az ölükbe fog hullani, sugallja a jelentés. Az afgán rendőrök és a kormányhadsereg katonái egyre nyíltabban és gyakrabban adják el fegyvereiket a táliboknak. A jelentés szerint Pakisztán is úgy véli, hogy a nyugati csapatok távozása után a tálibok jelentik majd az egyetlen kormányképes erőt Afganisztánban. Tehát Pakisztán a jövőre készül, még ha ez egyelőre még – legalábbis hivatalosan – bevallhatatlan. (BBC)

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez