Ma Jing Zsou most véget érő elnöki periódusában is az együttműködés elszánt híve volt, szemben ellenfelével, aki függetlenebb Tajvant akart. A vesztes, a Demokrata Párt elnök asszonya elismerte vereségét és lemondott pártjának vezetéséről.
A ” kékek ” vagyis a Kuomintang jelöltje 51,6%- ot szerzett, a vesztes ” zöldek ” csak 45,6%-ot. A Kuomintangot támogatták a befolyásos üzletemberek, akiknek a kínai piac nagyon fontos, az ellenzék a fiatalok és a nők támogatására számított. Peking diszkréten a Kuomintang jelöltjét, “Kína barátját ” támogatta, Washington viszont a vesztes ellenfelet.
Tajvan elvben Kína egyik tartománya, ide vonult vissza a Kuomintang hadserege, miután elveszítette a polgárháborút Mao elnök kommunista katonáival szemben. Tajvan de facto független ország, Ázsia egyik legfejlettebb gazdaságával.” Kína barátja ” első elnöki periódusában a gazdasági és a közlekedési kapcsolatok javítását tűzte ki célul és ezt sikerült is megvalósítania. A most következő négy évben a politikai rendezésről indulhatnak tárgyalások és ellenfelei azzal vádolják a most újjáválasztott elnököt, hogy valamiféle ” hongkongi formulán ” töri a fejét…
(Visited 1 times, 1 visits today)