Titkos tálib-pakisztáni tárgyalások a fegyverszünetről

Pakisztán, Iszlamabad – Ez az első eset, hogy a tálibok hivatalosan elismerik : kapcsolatban állnak az általuk illegitimnek tartott kormánnyal.

 

 

Maulvi Fakir Mohammad (képünkön), aki az egyik legmagasabb rangú tálib katonai vezető, és akit sokan afféle főparancsnok-helyettesnek tartanak bejelentette: a kormány jó szándéka jeléül szabadon engedett 145 tálib foglyot, a tárgyalások eddig a jól haladnak. A megbeszélések az afgán határhoz közeli, törzsi igazgatás alatt álló területeken megvalósítandó tűzszünetről folynak. Konkrétan Bajaur körzetről zajlik jelenleg az egyeztetés. Ha itt sikerül megállapodni a fegyvernyugvásról, akkor az kiterjeszthető más körzetekre is – közölte a tálib vezető.

 

Az iszlamabadi kormány nem kommentálta a bejelentést. Még hetekkel ezelőtt a belügyminiszter azt mondta: csak akkor lehet szó tárgyalásról, ha a tálibok leteszik a fegyvert. Röppentek már föl korábban is hírek fegyverszüneti puhatolózásokról, de most fordult elő először, hogy az információt egy tálib forrás megerősítette. Persze vannak kérdőjelek. A tálib mozgalom nem egységes és nem garantálható, hogy valamennyi frakció elfogadja a tűzszüneti megállapodást. Mások arra mutatnak rá, hogy korábban a puhatolózó tárgyalásokat a tálibok arra használták ki, hogy feltöltsék készleteiket, átcsoportosítsák csapataikat, hogy aztán a megbeszélések kudarcára hivatkozva újult erővel támadjanak. Az sem világos, milyen hatása lehet egy esetleges pakisztáni tűzszünetnek Afganisztánra, hiszen az ott harcoló tálibok háttérbázisainak nagy része is Pakisztánban van. Korábban hallani lehetett olyan kabuli véleményeket, hogy a pakisztáni kormány valójában azért paktál a tálibokkal, hogy azok a pakisztáni fegyverszünet létrejötte után minden erejüket a Nyugatbarát afganisztáni rendszer elleni harcra tudják fordítani. (Reuters, BBC)

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez