Véres vallási merényletek Afganisztánban

Afganisztán, Kabul, Mazari Sarif – Kabulban egy síita szentélyben minimum 14-en haltak meg.

 

A helyszíni beszámolók szerint azonban valószínű, hogy a főváros egyik síita kegyhelyén bekövetkezett robbanásban az áldozatok végső száma ennek a többszöröse is lehet. Kabulban öngyilkos merénylő robbantott, az északi nagyvárosban, Mazari Sarifban egy kerékpárra helyezett szerkezet robbant, itt négyen haltak meg. A koordinált akciók célpontja az afganisztáni síita közösség, amely kedden ünnepelte az ásúrát. Ez a síiták egyik legnagyobb ünnepe. Afganisztánban az utóbbi időben nem voltak hasonló akciók. A síiták kisebbségben vannak, de az elmúlt tíz évben viszonylagos biztonságban gyakorolhatták vallásukat és ülhették meg ünnepeiket. Ellentétben pl. Pakisztánnal vagy Irakkal. Az iszlám síita irányzata leginkább a hazara kisebbség körében terjedt el, a hazarák az ország dél-nyugati, Iránnal hatásos területein élnek. De természetesen az afganisztáni nagyvárosokban is vannak síita közösségek.

A kabuli robbantás után az egészségügyi minisztérium 14 halálos áldozatról számolt be, de a helyszíni nem hivatalos közlések szerint sokkal többen haltak meg.(BBC)

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez