Omán haditengerészete a napokban vette át a harmadik, egyben utolsó Khareef-osztályú korvettjét. Az al-Rasikh névre keresztelt korvett még május végén ünnepélyesen átadták Maszkatnak.
Az ománi szultánság még 2007-ben rendelt három darabot a Khareef-osztályú korvettből, amelyek gyártását a BAE Systems végezte az angliai Portsmouth-i hajógyárban. A szerződés értéke 668,5 millió dollár volt. Az első ilyen hajót, mely az al-Shamikh nevet kapta, még 2013 júliusában adta át a gyártó, amely még az év októberében Ománba került. A második példány, mely az al-Rahmani nevet kapta, ez év márciusában érkezett meg a szultánságba.
A korvettek szolgálatba állításuk után az ománi Szaid Bin Szultán haditengerészeti bázis állományához fognak tartozni. A hajó fegyverzetét többek között gépágyúk, légi célok ellen bevethető MBDA Mica rakéták, illetve hajók elleni Exocet rakéták Block III-as változata alkotja.