Tűz volt a betlehemi Születés Templomában

Nem sokkal Ferenc pápa látogatása  után tűz ütött ki a betlehemi Születés Templomában a Jézus születésének színhelyeként tisztelt egykori barlangban. Szerencsére nem keletkeztek nagy károk a templomban.

A kedd reggeli tüzet egy éjjeliőr vette észre, miután égett szagot érzett. Ekkorra a tűz már kialudt, csak korom és füst nyomai maradtak a falakon. “Megnyugtatunk mindenkit, hogy nem volt szándékos gyújtogatás. Egy felborult olajlámpa miatt felgyulladt az egyik függöny, de szerencsére nem keletkezett nagyobb kár. Viszont megkezdtük a felújítási munkálatokat.” – nyilatkozta Ibrahim Faltasz atya.

A 14 ágú ezüstcsillag, amely a barlang helyét jelöli és amelyet a keresztények Jézus születésének pontos helyszíneként tisztelnek, sértetlen maradt.

A barlangot egykor istállóként használták, felette pedig a 4. században Konstantin császár emeltetett bazilikát. A Születés Templomát, a kereszténység egyik legjelentősebb zarándokhelyét évente több mint egymillió turista látogatja meg.Itt imádkozott többek közt Ferenc atya is, amikor a hétvégén a szentföldi körútján járt.

Képgaléria a tűzről (Forrás al-Ahram):

[widgetkit id=28]

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez