Hajszálon múlt egy kanadai nő élete, akit egy kényszerleszállás közben talált majdnem fejen az utastérbe bevágódó letört légcsavar.
“Nagyon szerencsés vagyok. Akár meg is halhattam volna” – mondta el a kanadai Global Newsnak Christina Kurylo, a ROCK 97.7 nevű rádióadó munkatársa, akit majdnem telibe talált az Edmontonban kényszerleszállást végrehajtó gépről leszakadt légcsavar, ami az egyik ablakon át csapódott be az utastérbe.
“Hirtelen azt éreztem, hogy valami fejen talált. Aztán már csak emléktöredékeim vannak” – mondta el a nő, akit egyik munkatársának elmondása szerint “természetesen nem a légcsavar talált el”, hanem az utastér belsejéből szétrepülő törmelékek.
Az Air Canada járata – egy Bombardier Dash 8-400-as – Calgaryból indult Grande Prairie városába, de felszállás közben kidurrant az egyik kereke, és ezért kényszerleszállást kellett végrehajtania Edmonton repülőterén.
Egy utas elmondása szerint a pilóta megpróbált finoman lerakni a gépet a bal oldalára, de a repülő megpattant, és a jobb oldalára dőlt. Ekkor letört a futóműve, a légcsavar pedig leszakadt, és becsapódott az utastérbe.
A gépen 75 ember volt, 71 utas és a négyfős személyzet. A kényszerleszállás után négy embert kellett kórházba szállítani, mindannyiukat könnyebb sérülésekkel. Hármat már másnap haza is engedtek a kórházból.
Fotó: Europress