A venezuelai finomítóban történt robbanásnak már 39 halálos áldozata van

Venezuela – Már 39-re emelkedett a Venezuelában történt finomítórobbanás halálos áldozatainak a száma, miközben az eset politikai színeztetet kapott.

 

Sokan bírálják az állami tulajdonban lévő Petróleo de Venezuela cégnél történteket: helyi szakemberek szerint a tragédia közeledte érezhető volt. A karbantartások és a szükséges fejlesztések elmaradása a világ egyik legveszélyesebb cégévé tette a Petróleo de Venezuela vállalatot. Az elmúlt tíz évben a Paraguaná félszigeten működő és a világ egyik legnagyobb (Venezuelában a legnagyobb) cégénél 79 kisebb baleset történt, amelyeknek következtében 19 ember vesztette életét. Ezek már jelezték, hogy nincs minden rendben a biztosággal – Eddie Ramírez, aki olajipari szakember, korábban a cég alkalmazottja, most pedig egy civil szervezet vezetője. Számos jelentést írtunk az illetékeseknek ebben a témában – mondja, de nem történt semmi. A probléma oka, hogy a Chávez kormány a bevételek jelentős részét lakásépítésekre, és más szociális kiadásokra fordítja, nem pedig fejlesztésekre – mondta a BBC-nek.
Jesús Luongo, a Paraguaná Olajipari Komplexum vezetője ezzel szemben kizárta annak a lehetőségét, hogy az elmaradt karbantartások vezettek a balesethez. Mint mondta, az elmúlt három évben 6 milliárd dollárt fektettek be ennek a létesítménynek a karbantartásába és minden előírást szigorúan betartottak. A kormány – mint hozzátette – megkezdte a történtek kivizsgálását.
Az ellenzék – az elnökválasztási kampány finisében, másfél hónappal a választások előtt – rákapcsolt a Chávez-rendszer felelőtlennek mondott szociálpolitikájára és összefüggésbe hozza a mostani tragikus balesettel. (BBC)

 

 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez