Kolumbia: még ma elengedik a csónakázgató tábornokot

Hogy került egy magasrangú katonatiszt a hadszintéren civilben egy csónakba, és tényleg véletlenek sorozata vezetett-e az elfogásához? 

A kolumbiaiak ezrei teszik fel ezt a kérdést, hiszen nehezen hihető, hogy a gerillaszervezetnek érdekében állt volna ,,ekkorát fogni” akkor, amikor karnyújtásnyira lehetnek a békétől, és vele együtt a politikai szerepvállalástól Kolumbiában.

Miközben a válasz sokféle lehet, Kolumbia arra készül, hogy ,,átvegye a foglyot” az elrablóitól. A FARC pedig világgá kürtölhesse, hogy ,,a jószándék vezette az eset rendezésében”. Juan Manuel Santos elnök bejelentette, hogy megkezdődött a fogolyátadási művelet és hamarosan sikeresen be is fejeződik.

Rubén Darío Alzate tábornokot vasárnap délután hurcolták el a lázadók egy katonával és egy ügyvéddel együtt, amikor azok egy folyón eveztek. Az eset Quibdo városa közelében történt, ahol kikötöttek a folyóparton. Ez az első alkalom a FARC kormányellenes harcának elmúlt 50 éve alatt, hogy a gerillák egy tábornokot ejtenek foglyul.

Amint a szabadítási műveletnek vége, a helyzet annyiban rendeződik, hogy a tárgyalásokra hétfőn mégis elutazik Havannába a kolumbiai kormány küldöttsége. Az azonban megválaszolásra vár, mit keresett akkor és ott a tábornok fegyver és egyenruha nélkül.

Erre  maga az államfő is magyarázatot követel! ,,Szeretném, ha megmagyaráznák, mi vezetett ahhoz, hogy Alzate minden biztonsági protokollelőírás ellenére a vörös veszélyfokozatú övezetben csónakázott” – mondta még vasárnap az elnök. A FARC már válaszolt: ez nem tartozik az ő hatáskörébe, erre csak a kormány adhat feleletet.

Egyesek szerint a háttérben az áll, hogy befejeződjön a széthúzás a hadseregen belül: tudni ugyanis, hogy nem áll a katonaság egy emberként a béketörekvések mögött, és ez a választásokon is megmutatkozott. Juan Manuel Santos elnök egy hajszállal nyert ellenfelével szemben, aki viszont kampányában előre vetítette: nem áll szóba majd a gerillákkal.

Az is érdekes, hogy a tábornok az első híradások szerint katonai ütközetben esett fogságba, majd amikor előkerült az őserdőből a csónak negyedik utasa – aki elmenekült a támadás elől – elmondta: Santa María de Quibdó településre indultak látogatásra. S újabb kérdés: mit keresett ott civilben és miről tárgyalt órákon át a helyi előljárságokkal a templomban – az utóbbi hírt egy kolumbiai  napilap gyűjtötte a helyi lakosoktól.

Bármi legyen is a válasz, a fontos az, hogy láthatóan mindkét félnek fontos a béke tető alá hozása, és ennek eszközeként még ma szabadon engedik a tudatosan vagy véletlenül elkapott tábornokot és kíséretét. 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez